Napjainkban a naptár minden egyes bejegyzésére jut egy, vagy több olyan dolog, amelyről az emberek szeretnének megemlékezni. Vannak a keresztény ünnepek, az államalapításnak, a munkának, a gyermekeknek ünnepe, nem is beszélve a világnapokról.

Az embereknek szüksége van az önmaguk ünneplésére is, ezért van ünnepe a születésnapnak, és van a névnapnak is. Sok ezer embert láttam már, hogy képmutatóan felköszöntik ilyenkor az ünnepeltet, lehet egy-egy ajándék is átadásra kerül ilyenkor, sőt előfordul a közös buli, de soha nem láttam még igazi ünnepet.

A tv-ben látom, hogy húsvét táján néhány jól képzett riporter kimegy az utcára megkérdezni az emberektől, hogy mit is ünneplünk. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a kérdésre a helyes válasz. Nem az a megdöbbentő, hogy az utca embere nem mindig tudja, sőt az sem, hogy a riporter tévesen tudja, a megdöbbentő az, hogy az egyház sem helyesen adja meg rá választ.

Húsvét eredetileg nem Krisztus feltámadásának ünnepe, ahogy azt tartják sokan, bár az is tény, hogy ha valakinek az Krisztus feltámadásának ünnepli, azzal nem lehet vitatkozni. A pászka misztérium került megerősítésre azon a napon, de a pászka ünnepét Isten az Egyiptomból való kivonulás után hagyta az emberre. Gyakorlatilag egyetlen ünnepet parancsolt Isten, annak is célja volt.

A parancs így szólt: „azon a napon emlékezzél meg, hogy erős kézzel szabadított meg az Úr”. Természetesen adott még egy csomó „emlékeztetőt”, amelyhez az ünnep köthető (pl.: páska evés), de Istennek az volt a célja, hogy ne csak az élő nemzedék, hanem annak utódai is higgyenek majd abban, hogy Istenben minden lehetséges, s az ünnep által ezt a tudatot adják át az idősebbek a fiatalabbaknak. A megemlékezések a tíz csapásra, a tenger kettéválasztására, a csodás honfoglalásra erőt adnak az embereknek, hogy higgyenek: Istennek az is lehetséges, ami az embernek nem. Isten tehát nem önző szándékkal ünnepeltette magát, hanem az emberért, hogy hite legyen benne.

Krisztusnak azért kellett ezen az ünnepen meghalni, hogy megerősítse a korábbi célt. Istenben a feltámadás is lehetséges. Az ünnep célja tehát nem az ajándékozás, az eszem-iszom, hanem annak tudatosítása, hogy az ember levetheti korlátait az Istenben való hit által. Ha Krisztust ma megkérdenéd, hogy mit kell ünnepelni, én biztos vagyok benne, hogy nem azt felelné, hogy a születésnapját, vagy bármilyen egyéb tettét. Meggyőződése, hogy nem akarná ünnepelni a szenteket és semmilyen szakmát. Ő azt mondaná, hogy ünnepeld Isten mindenhatóságát, és az ünnepen add át a hitet a gyermekeidnek.

Az emberiségen nem az segít, hogy mindent ünnepel, amit a különböző érdekcsoportok kilobbiztak, hanem az, hogy folyton megemlékezik a célról, ahova tart és szívébe zárja az információt, hogy Istenben nincs lehetetlen.

Az ördög igyekszik lerontani Isten munkáját. Egy nagy ünnep helyett millió kicsit parancsol szentnek és tiszteletre méltónak tűnő emberek által, hogy az ember ne emlékezzen Isten nagyságára, hogy figyelmét lekössék haszontalan dolgok. Istent azonban nem lehet lóvá tenni, meg fog emlékezni az utolsó ígéretéről is és a csodák-csodájával menti ki azokat, aki csak benne hittek, csak benne reméltek. Az elragadtatás lesz Isten munkájának tetőpontja, a hívők elnyerik jutalmukat, akik pedig az ördögben hittek ámulnak majd, és siratják azt, mai elveszett.