Társkeresés Nyomtat
Írta: Administrator   
2011 május 30. (hétfő) 13:14

Tegnap nézem a Fókuszt a TV-ben és számomra nem megdöbbentő hír hangzik el. Magyarország legnagyobb párkapcsolati tanácsadója válik. Mindketten nyilatkoznak, ő és a párja is. Látszik a mondanivalójukon, hogy megtervezett, a naiv ember hinne nekik, a kéztördelés, a szavak formálása sokat elárul. Mindketten tele vannak félelemmel, nem is kell pszichológusnak lenni, hogy belássuk, a hölgy fél a fájdalomtól, fél a szabadságtól, így férjében képtelen volt elviselni a másságot. Gyermekükre való tekintettel ígérgetik, hogy jó baráti kapcsolatban maradnak... valószínűleg ezt már egyikük sem hiszi el.

Az ember egója nagy úr! A megismerkedés elején könnyen lépre megy becéző szavaktól, vagy egy szál virágtól, néhány ügyesen megszervezett romantikus estétől. A tudatos ember nem adja ilyen könnyen a lelkét. Az állatvilágban is bevett szokás, hogy amikor az állat párzani akar, másnak mutatja magát, mint ami valójában. Így van ez sajnos az embernél is. Erről egy másik cikkemben írtam már, most inkább a párkeresés rejtelmeiről szeretnék írni. Egy felvilágosult, önmagával harmóniában élő ember, bárkivel tud együtt élni. Ezt soha ne felejtsétek el. Ha mégsem sikerül, akkor az éppen annyira rajtatok is múlik, mint a másikon és képmutató dolog a másikat hibáztatni, hogy ő másfelé tart, mint te, vagy mások a nézetei. Az ő szemszögéből neked mások az útjaid, és neked mások a nézeteid.

A társkereséshez most ajánlhatnám neked a horoszkóppal, a kártyavetéssel szemben a  személyiség testtípusnak megfelelő párválasztást, de azért nem teszem, mert az sem a szabadságot hozná el neked döntésben, hanem a megalkuvást, illetve a te személyiséged betokosodását. Inkább néhány praktikus tanácsot szeretnék átadni, amelyet, ha megfogadsz, akkor közelebb kerülsz a boldogságodhoz.

Az első ilyen jó tanács, inkább prekoncepció. Légy őszinte önmagadhoz, és magad számára határozd meg, hogy miért van szükséged a párkapcsolatra. Félelemből? Félsz a magánytól, félsz a társadalom ítéletétől, mert szingli vagy? Esetleg vágyból? Nem bírsz a hormonjaiddal? Biztonságra vágysz? Akár félelemből, akár vágyból keresed a nagy őt, mindkettő magában hordozza a konfliktus forrását, akármennyire is fog megfelelni neked az, akit kiválasztasz, ezt fel kell tudatosan vállalnod, annak érdekében, hogy a te vágyaidat, a te félelmeidet véletlenül se vetítsd ki a másikra, inkább legyél őszinte. Hagyd, hogy szabad akaratából eldöntse, akar-e ezzel együtt élni.

Jó lenne azt is tisztázni magadban, hogy mi az ami gátolhat, hogy létrejöjjön a nagy  találkozás! Amíg kettősségben vagy a párkapcsolattal szemben, addig az esélyeid romlanak. Vess számot, hogy lezártad-e korábbi kapcsolatodat, vagy vágyaid, még mindig odakötnek. Van-e benned félelem a párkapcsolattal szemben? Ilyenek: félek, hogy nem vagyok elég szép, vagy elég jó. Félek, hogy újra megbántanak a kapcsolatban. Az ehhez hasonló félelmeket bocsásd meg magadnak minél előbb. Tedd le az előítéletedet is. Ne akard, hogy a társad Brad Pitt, vagy George Clooney, illetve Angelina Jolie, vagy Salma Hayek legyen. Egy férfi /nő lehet önmagában is tetszene neked, de a relatív szemléleted miatt mégis csalódást okozhatsz önmagadnak.

Ha társat keresel, akkor nyitottnak kell rá lenned, és jó, ha jelen vagy az életben, mert nem tudod, mikor találkozol a kiválasztottal. Kiválasztottnak azért hívom, mert már kiválasztottad őt, amikor az igényed keletkezett a kapcsolatra, s ha nem tévelyegsz el ettől az igénytől, az élet már el is kezdte szervezni a nagy randit. A szervezést megkönnyítheted. Alaptörvény, hogy búzát búzamezőn lelsz, szőlőt pedig a szőlőlugasban találsz. Ha fontos az istenhit a párkapcsolatodban, akkor azt nem a punkok, és bűnözők között fogod megtalálni. Hűséges társat  nem az éjjeli mulatókban vadászó emberek között lelsz. Ne áltasd magad, hogy majd te megváltoztatod! Még magadat sem tudtad megváltoztatni, hogyan tudnál egy másik embert. Ugye érted? Az emberek, amikor változásról beszélnek, legtöbbször ugyanannak a butaságnak a más köntösbe bújtatását értik.

Az első randit hagyd, hogy megtörténjen. Ne akarj túl romantikusnak látszani és ne várd el, hogy a másik is az legyen. Főleg ne rontsd el képmutató romantikával, vagy olyannal, amely már nagyanyáink korában is közhely volt: naplemente nézegetés, gyertyafényes vacsora, stb. Azok az emberek erőltetnek ilyeneket, akiknek semmi fantáziájuk nincs és fogalmuk sincs mi a romantika, csak annak akarnak mutatkozni. Romantikussá egy alkalmat nem a külsőségek, hanem a köztetek lévő harmónia varázsol. Az is képmutatás, ha a leendő párodat ugyanazokra a helyekre, ugyanazokra a szituációkba viszed, mint a korábbiakat Smile. Előbb-utóbb le fogsz bukni, hidd el a változatosság és az igazság gyönyörködtet.

Mindenkinek van egy másik fele - ezt tartja a mondás. Én azt, hogy a másik fél is bennem van. Ha magamban megtaláltam a másik felem, akkor a külvilágban tudok elfogadni egy másik embert hozzá. Én magam is  párkapcsolatban élek hosszú ideje és rendkívül sok időmet áldoztam arra, hogy a párommal megértessem, hogy ki vagyok én, illetve arra is, hogy megértsem, ki is ő valójában. Nem az előző életei fontosak, mint azt sokan tartják, hanem az, hogy most mit képvisel. Mik a vágyai, a félelmei és miben hisz tudatosan, vagy tudat alatt. Minden kapcsolatban fontos a megismerés, és még fontosabb a megértés. Ha megértem a másikat, könnyebben tudom elfogadni azokat a cselekedeteit is, amelyek bennem kételyt, félelmet, el nem fogadást keltenek, így könnyebben tudok megbocsátani is. Elfogadni a másikban az értéket és együttműködni a gyengeségeivel. Ennek művészete teszi a kapcsolatot működővé és harmonikussá. Ha párt keresel, soha ne felejtsd el, hogy mielőtt elkötelezed magad a kapcsolatban, ismerd meg a másikat. Ne csak felületesen! Sok ember önmagát is felületesen ismeri. Elmegy egy önismereti tréningre és amikor hazajön, kevesebbet tud magáról, mint amikor elment. Miért? Mert Önmagadat nem ismerheted meg csak idő és a tér végtelenjében. Hogy mit jelent ez, abban hagyok egy kis kíváncsiságot bennetek és egy másik cikkben írom meg.

Utolsó frissítés: 2011 május 30. (hétfő) 13:29