Az antikrisztus Nyomtat
Írta: Administrator   
2011 május 10. (kedd) 07:42

Elsősorban keresztény körökben nem titkolt kíváncsisággal találgatják, hogy vajon ki lehet a próféciákban megjelenő ördögi teremtmény, aki pusztán azért jön el a világba, hogy lerontsa az isteni erkölcsi rendet és minél több lelket bukásba taszítson. Én nem a személyéről szeretnék most értekezni, hanem arról, hogy mennyire vakok az emberek…

 

 

Az utóbbi ötven évben többet romlott az erkölcsi világrend a földön, mint az elmúlt 200 évben összesen, pedig az sem volt kevés, hiszen az is meghaladta az elmúlt kétezer év átlagát. Voltak időszakai a történelemnek, amikor ha nem is minden ember, de a többség félte az Istent, mára már alig lehet igaz hívőt találni a bolygónkon. A hamis próféták hamis igéi kiskapukat vájtak az igén, így tették azokat követhetetlenné és tisztelhetetlenné az emberek szemébe.

Isten nevében bálványok születnek és foglalják el helyüket a főtereken, az utak mentén és a templomokban. Isten helyett szentnek kikiáltott emberekhez imádkozik a nép, menedéket is általuk remélnek, ha a sorsuk rosszabbra fordul. Háborúkat indítunk a béke, a szeretet és a demokrácia égisze alatt, törvényi támogatást kapott a válás, illetve a homoszexuálisok házassága. Isteni igék nyertek olyan értelmet, amelyeket szembe lehet állítani Istent saját parancsával, és az ő nevében halnak meg merényletekben, terrortámadásokban. Az embereket a kapzsiság és az irigység vezérli, nem foglalkoznak már a lelki életükkel, nem keresnek magasabb igazságot a testnél az Úr napján sem. Sőt az Úr napját sem szombaton ünneplik, ahogy azt ő parancsolta, hanem vasárnap, hogy az ellenkezés teljes legyen. Sóvárgásuk és kéjvágyuk kielégítetlen, alig akad ember, aki élete részévé tette az önmegtartóztatást és az igaz böjtöt.

Az emberek a testüket szolgálják lankadatlanul, de nem gyűjtenek lelki kincseket. Elkopott szavak lettek az igazság, szeretet és a béke. Senki nem emlékszik már azok igaz természetére, pedig szavaikban gyakran emlegetik őket nap, mint nap. Sok szülő haragszik gyermekére azokért a bűnökért, amelyekre példamutatásával ő tanította fiát, egyre több gyermek nem tiszteli apját és anyját, sőt sokan attól sem riadnak vissza, hogy haragudjanak arra a gyökérre, ahonnan származnak.

A Földet egykor Isten adta az embernek ingyen, hogy legyen élnie. Ingyen föld, ingyen táplálék, ingyen ital, ingyen levegő, ez volt a hozadék. Az ördög ma már vámot vetett mindenre. Előbb megszaporította az emberiséget, mert a szexualitás az jó. Majd védetté tette az állatokat, amely az ember tápláléka lehet. Ha pedig háziállatokra fanyalodnál, fizess és légy rabja a pénznek. Ha földet akarsz, megteheted, de onnantól a mammon rabszolgája leszel. Vizet akarsz? Megteheted, de attól kezdve a mammon az úr benned. A sötétség ura mindig jelen volt az emberek életében, de csak a szelleme, mert az emberek hite miatt nem volt mersze megjelenni nyíltan.

Ha az Antikrisztus egy olyan korban jelenne meg az emberek előtt, amikor az emberek ismerik és szeretik az igazságot, nem lenne senki, aki behódolna neki, így nem lenne képes győzni sem egyetlen lélek felett sem. Azonban a Sátán szelleme megelőzi az ő eljövetelét, hogy előkészítse munkáját. Lassan, lépésről lépésre halad előre a lélek a rontás útján több generáción keresztül, hogy munkája ne tűnjön fel azoknak sem, akik még Istenben remélnek.

Az ember vak, Krisztus korában nem látta meg a Krisztusi kor jeleit, most, amikor nyilvánvalóan az Antikrisztus korában élnek, nem látják meg annak jeleit sem. Ezért van az, hogy amikor nyíltan színre lép a bűn embere, képes megtéveszteni sokakat, hiszen az ő szellemisége már átjárta az Isten útjáról letért emberek szívét. Az Antikrisztus szellemében hisznek világuralmi vezetőknek, állami vezetőknek, hamis prófétáknak, celebeknek és mindenkinek, akik nem ismerik az igazságot, de térítik az emberiséget a pokolra vezető széles útra.

Tőlem sem tudhatjátok meg, hogy ki az Antikrisztus, miről ismerhetitek meg. Nem vagyok bolond, hogy Isten tervét keresztülhúzzam. Azonban arra felhatalmazott az Úr, hogy elmondjam nektek, mindannyian kisebb-nagyobb mértékben már ittatok az ő bájitalából.  A szellemiség, amely rajtatok uralkodik, erősebb és hatalmasabb, mint ti vagytok, nem vagytok képesek felülemelkedni rajra. Ez akkor is így van, ha az ördög elhiteti veletek, hogy próbáljatok meg küzdeni ellene, mert az is az ő cselszövéseinek egyike. Azonban amikor küzdesz, és erőnek erejével akarsz szellemi erők fölé emelkedni, az egód növeled csak, amely szintén az ördögtől való. Így teljes a csapda, amelyet a sötétség tervelt ki ellened. Csak egy reményetek maradt, alázzátok meg magatokat a földdel egyenlővé és kérjétek az életnek és a halálnak megkülönböztető lelkét, és várjátok a Krisztust, aki hatalmasabb, mint ellenfele.

Az Antikrisztus a világban van, ott van mindenhol és mindenütt, ahol a bűn gyarapszik és megtartatik az emberek által. A fény teremtményeként jelenik meg előtted, mert a szemeid elvakultak a vágyak és a félelmek tengerében. Azt hirdeti, amit szívesen hallasz, azt láttatja, mit szívesen látsz, saját lényed legsötétebb bugyrait fordítja ellened. Megment az ellenségedtől, csupán a szabadságod kis részét kéri cserébe, folyton szabályokat hoz a te védelmed érdekében. Teszi ezt addig, amíg szelleme teljesen elhatalmasodik rajtad és végleg az uralma alá kerülsz. Ha nem rázod meg magad idejében, azon kapod magad, hogy a pokolba tartó úton találsz társakat magadnak.

Maya jóslat, vagy védikus jóslat egyre megy. Isten biblikus igéje beteljesedni látszik, és jó eséllyel a te életedben tárul fel a szent titok. Vigyázz, nehogy lekéss a bárány menyegzőjéről, mert ellenkező esetben nászod nem lesz felemelő és boldog, a sátán ugyanis nem a legjobb násznagyok közé tartozik.

 

Utolsó frissítés: 2011 május 28. (szombat) 12:45